I. László 1087-1111
Első dolgom volt, hogy a meglévő három tartományban fogadókat építettem, és zsoldos seregeket fogadtam fel, mert sok volt a buta és disloyalis emberem. Terveim között szerepelt Konstantinápoly, Velence, Egyiptom elfoglalása.
1102-re a területeimhez tartozik Bulgária, Havasalföld, Erdély, Magyarország, Horvátország, Konstantinápoly, amit főleg zsoldos seregekkel tudtam megszerezni, illetve megtartani.
1109-ben megtámadom Görögországot is, ahol éppen a bizánci uralkodó tartózkodott, reméltem, hogy foglyul ejtem, de a csatát elvesztettem.
A következő évben újra támadtam, de a csata hevében a bizánci uralkodó meghalt, így nem kaptam meg érte a várva várt nagy váltságdíjat. Közben az egyiptomi is támadja a bizáncit, úgyhogy szerencsém volt, nem tudtak Görögországba erősítést küldeni, így 1111-ben a birodalmamhoz csatolhattam Görögországot.
Ebben az évben hal meg I. László, és őt fia, II. László követi a trónon.