1400-1441 II. Géza

II. Géza 1400-1441

II.Géza: 4 korona, 1 kereszt, 3 koponya, 2*, 4 toll + még gőgös is (ha nem lenne, akkor 2-vel több lenne a *-ja, és tolla). Ahhoz képest, hogy új király, az emberek hisznek benne, nem kellett leszerelni egy egységet sem hűtlenség miatt.

1403-ban betámadok a velencei csata után megmaradt zsoldosokkal (506 fő) Poroszországba, ahol 431 bizánci állomásozik. Volt 30 katafraktja, íjászai, kevés gyalogsága. A kürasszír lovasaimat beküldtem az íjászai közé, a gyalogságomat az ő gyalogságára küldtem, a 2 egység alabárdost a lovasíjászokkal a katafraktokra küldtem. Azt hittem megállít, mert nem akarták feladni, jól küzdöttek. Akkor lett vége, amikor megöltem a vezérét (herceg volt); megöltem 333 embert, vesztettem 267-et.

Erre persze bepöccent a bizánci császár (IV. Alexius), és támad Poroszországban, ahol csak a zsoldosaim vannak 276-an; ő 627 emberrel jön. De szembeszállunk velük. Esélyem semmi sem volt, főleg mikor megjelent 6 egység katafrakt, és támadni kezdett. Próbáltam megölni a vezérét, de nem sikerült; egyszerűen lerohant, csak 40 emberét tudtam megölni.

1406-ban a lengyel király megint próbálkozik Erdélyben 1400 emberrel. Nekem egy hidat kell tartanom 850 emberrel. Érdekes csata vette kezdetét. Először támadott 2 egység királyi lovassal. Ezeket 1 egység gyalogsággal tartottam, amíg a 4 egység íjászom lenyilazta őket. Aztán a lengyel minden egységével hátrébb vonult, és várt. Biztos arra gondolt, hogy támadni fogok, és akkor elintéz. Rosszul gondolta. Már majdnem be is sötétedett, mire úgy döntött, hogy mégis támad. A királya az első sorban harcolt, míg meg nem halt. Még a katapultokkal is lőtt, és az sem számított, hogy a saját embereit is halomra lövi. A királya halála után meghátrált, én meg egy kicsit még gyilkolni küldtem az embereimet. 400 embert öltem meg, és csak 131-et vesztettem.

1407-ben lázadás tör ki Livóniában, az angol legnagyobb bánatára. A angol király megtámadja őket, de csak annyit ér el vele, hogy elfogják, és kivégzik. Sajnos volt örököse.

1411-ben támadok a királyommal Ruméliában, ahol az egyiptomi szultán tartózkodik, de visszavonul a csata elől. A várban a királyom elfogta a szultánt és két fiát, de mivel nem fizetett értük senki, így ki lettek végezve. Ugyanebben az évben támadok Trapezuntban is 1700 emberrel az 1300 ellen. Először is 2 lovas egységgel megtámadtam a balszárnyon lévő íjászait, mire azok elfutottak; ezzel persze kicsit megzavartam; a vezére előre került, így mikor mindent ellene küldtem, őt is sikerült körülvenni, és megölni; a morál leesett, így megint vérfürdőt rendezhettem. Aztán azért küldött még erősítést, de azokat is legyőztem mikor mindennel ellene támadtam ismét. 800 embert vesztett, én csak 300-at. Az egyiptomi népet ismét sikerült kipusztítanom, mert nem volt már több emberük.

1415-ben az 5*-os bérgyilkosom megölte Novgorodban az angol királyt, és mivel nem volt örököse, így kihaltak. Romjaikon létrejött ismét a Novgorodi Hercegség.

1417-ben a bérgyilkosom megölte a novgorodi királyt, de sajnos volt örököse. Végre az inkvizítorom is dolgozik. A pápai hadseregben talált eretnekeket. 

1421-ben vettem zsoldosokat Kijevben és betámadok Perejaszlavl-ba.

1116 zsoldossal támadok 302 mongol ellen. Elkezdtem lőni őket a lovasíjászokkal, erre kivonult a csatatérről.

II. Géza király úgy gondolta, hogy megelőző csapást kell mérni a kisebb államokra, hogy nehogy megerősödjenek, és ki kell őket pusztítani, és akkor a nagyobbak ellen lehet majd fordulni. Emellett elkezdődött a hadsereg kiképzése minden tartományban, össze lettek válogatva a jobbnál jobb emberek, és parancsnokok a hadjáratokra.

1424-ben a zsoldos sereggel támadom a mongolok főseregét Kazárban; támadom az olaszokat Provence-ban, mert csak ez az egy tartományuk van; támadom a bizáncit Poroszországban; támadom a dánokat a maradék tartományaiban: Dánia, Frízföld, Frankföld.

Dánia: A dán sereg, ami 318 főt számlált, elbújt egy erdőben, én 638 emberrel közelítettem felé; ki kellett csalogatnom. A gyalogságom egy részét beküldtem az erdőbe, majd visszahívtam, erre kitört, és ekkor bevetettem a lovasíjászokat, meg a gyalogságot. A vezére elfogása után már nem volt sok dolgom, csak a menekülőket kellett levágnom. 200 emberét lemészároltam, és csak 126-ot vesztettem.

Kazár: 1171 zsoldos sorakozott fel a magyar lobogó alatt a mongolok 882 embere ellen, ami főleg mongol nehézlovasokból, és sztyeppi lovasokból állt. Nem voltak túl jó egységeim, de mindennel ellene indultam, mert hátha sok emberét meg tudom ölni. A vezérem halála után az egész zsoldos seregem menekült, de sikerült megölnöm 458 emberét, igaz, vesztettem 883-at.

Poroszország: A bizánciak harc nélkül feladják, visszavonulnak a várba.

Frízföld: 1141 emberem gyűlt össze a dán király és serege ellen, ami 311 főt számlált. Csak királyi lovassága volt és 100 paraszt. Nekem voltak jó védekező képességű lándzsásaim, íjászaim, lovasíjászaim, meg pár egység királyi lovas. Nem sokat várakozott a dán sereg, megindult felém, így csak annyit kellett tennem, hogy a gyalogsággal megállítom a lovasságát, az íjászokkal lőni kezdtem, a lovasságommal pedig a hátukba kerülve támadtam. A dán királyt sikerült elfogni; megöltem 200 embert, vesztettem 185 embert.

Frankföld: Itt egy kicsit egységesebb volt a két sereg, mert mindketten kb.650 embert tudtunk felsorakoztatni. Sok bajom volt a vikingekkel, ők okozták a legtöbb kárt a seregemben, de amikor sikerült őket körül vennem, akkor már esélyes voltam a győzelemre. Először is megfogtam a viking egységeit a gyalogsággal, a lovassággal az íjászaira mentem, és közben lőttem is. Aztán a lovassággal visszafelé jövet hátba támadtam a vikingeket. Ekkor megijedt és elkezdett menekülni; irtottam, akit lehetett. Mindketten vesztettünk 450 embert.

Provence: 1879 embert gyűjtöttem össze az olasz dózse elleni harcra. Az ő serege 770 emberből állt; királyi lovasokból, íjászokból, könnyűlovasokból, milicistákból. Ő sem azt a taktikát választotta, amit ilyenkor kellene, hanem ő indult meg felém, ráadásul a dózséval az élen. Sikerült a lándzsásaimmal megtartanom a nehézlovasságát miközben az íjászokkal is lőttem; próbáltam a dózsét megölni az elején, hogy a morál leessen. Aztán mikor sikerült megölnöm, még egy kicsit kitartott, de a kisebb egységei összeroppantak a nehézlovasságom alatt, és menekülőre fogta. Megöltem 530 embert, vesztettem 400-at. Visszamenekült a várba a maradék sereg.

1425-ben főleg a várakba visszavonult seregeket támadom, amiket sikeresen be is veszek.

Kazár: Még ebben az évben támadok a régi zsoldos sereggel, és azokkal, akiket tudtam még verbuválni. 547-en vonulunk a mongolok 354 embere ellen, mert a kánja elmenekült egy másik tartományba. Ismét frontálisan támadtam, de most több szerencsém volt, mert egy kis kardcsörtetés után elmenekült a serege, igaz, addig is megöltünk egymás seregéből 260 embert.

Litvánia: Tovább kergetem a bizánci sereget 1160 emberrel. Csak 574-en tudtak kiállni ellenem+ a bizánci császár, de szerencsére kevés katafrakt volt az egységében.

Miután a csata elején sikerült körül vennem és megölnöm a császárát, a morál leesett a seregében, bár egy kicsit még küzdött, azért összességében jól végződött a csata a számomra, mert megöltem 500 bizánci katonát, és csak 260 magyar embert vesztettem.

1426-ban megtámadom a Livóniában lévő lázadó sereget is, ami 355 főt számlál, és gyenge gyalogosokból áll. Azért biztos, ami biztos alapon 828 embert küldök erre a hadjáratra. Ahhoz képest, hogy gyenge egységei voltak, a moráljuk nagyon erős volt, mert nehezen bírtam csak velük, nem akartak menekülni. Főleg gyalogosai voltak, amik ellen szintén gyalogsággal, és lovasíjászokkal támadok. 250 embert tudtam megölni, de vesztettem 300-at.

1427-re 3-4 év alatt sikerült kipusztítanom a dánokat, az olaszokat, a bizánciakat. A királyom befolyása 9-re növekedett, és már 43 éves, és van egy örököse is. Már csak az oroszok, lengyelek, franciák, mongolok, svájciak, pápaiak, sziciliaiak, valamint pár lázadó tartomány vegetál.

 

1429-ben a seregeimmel támadom a lengyelek 5 maradék tartományát: Volhínia, Moldávia, Lengyelország, Szilézia, Brandenburg. Mindenhol visszavonulnak a várba a seregei, csak Brandenburgban nem.

Itt 2 egység királyi lovas, és egy egység dárdahajító vár az én 543 emberemre. A dárdásokat könnyen elintéztem és az egyik királyi lovas egységet is, de a másikat nem sikerült, mert mihelyt a közelébe értek az embereim, már vissza is vonultak, mert ezek szerint, annyira félelmetesek voltak, amint ott várakoztak a domb tetején. Aztán persze szétkergetett, vesztettem 300 embert, és csak 87-et tudtam megölni.

Megvettem Bajorországban az egyik lázadó sereget; a másikkal kell csatáznom. Erre gondol egyet a svájci király, és ő is megtámadja a tartományt. 400 emberrel támadok 400 lázadó és 400 svájci ellen. A svájciak nekitámadnak a lázadóknak, míg én megpróbálok mögéjük kerülni, így két tűz közé kerülnek, és nincs menekvés, elintézzük őket. A svájci pár egysége akkora veszteséget szenved, hogy kivonul a csatatérről. A lázadók egy-két egysége keményen küzdött, de amikor a 2 egység lovasságom közéjük vágtat, akkor ők is feladják. Aztán mivel a svájci megindul felém, újra csatarendbe állok, és őt is hasonló módon intézem el, pedig svájci pikásokkal támad. Végül kivívtam a győzelmet, megöltem 415 embert, és csak 146-ot vesztettem.

1432-ben kiátkoznak, mert megtámadtam a lengyeleket. Erre a következő évben a 6*-os bérgyilkosom megöli a pápát, így a kiátkozás semmissé vált. Még ebben az évben támadom a lengyel királyt Brandenburgban 618 emberrel, ahol két hídon kell átkelnem, hogy megsemmisítsem a 418 emberét. Az egyik hídon támadtam a gyalogsággal meg az íjászokkal, a másikon az alabárdosokkal és a lovassággal, mert ott pihent a királya. Majdnem sikerült megölnöm a királyát, amikor meghalt a vezérem, és elfutott a seregem, pedig a másik hídon is már majdnem átjutottunk. Megöltem 253 emberét, vesztettem 390-et.

1434-ben II. Gézával és seregével (780 ember) támadom a lengyel királyt és seregét (170 ember). Egy hídon kellett átverekednem magam, ahol csak a királya várt, és pár gyalogos egysége. Akik védték a hidat, azokat elintéztem az íjászokkal, meg a gyalogságommal, csak a királya volt nehezebb falat. Aztán sikerült őt is megölnöm, és átmennem a hídon, ahol a serege többi része egy dombon várakozott. Hiába támadott, a számbeli és technikai fölény elég volt, hogy elintézzem őket. Kiirtottam a lengyeleket is.

1435 a seregösszevonások éve. Felkészülés a következő nagyszabású hadjáratra.

1436-ban támadok Walesben, Wessexben, Volga-Bulgáriában, Szászországban, Lotaringiában, Champagne-ban, Franciaországban, Anjou-ban, Burgundiában, Svábországban, Svájcban.
Wales: a franciák visszavonulnak a várba.
Lotaringia: a franciák visszavonulnak a várba.
Champagne: a franciák visszavonulnak a várba.
Franciaország: a franciák visszavonulnak a várba.
Burgundia: a svájciak visszavonulnak a várba.
Volga-Bulgária: a mongolok visszavonulnak a várba.

Wessex: 1726 emberrel sorakozom fel a franciák 927 embere ellen. A csata kezdetén csak 3 lovasíjászom volt, meg gyalogság, lovasság sajnos nem. A lovasíjászokkal kezdtem lőni 3 irányból, aztán mindennel ellene indultam. Sikerült meglepnie, mert ahelyett, hogy elszaladt volna, derekasan küzdött. Sőt, meg is futtatta pár egységemet, de így be tudtam hívni 2 egység lovast, akik az ellenség közé vágtattak, és meghátrálásra késztették őket. Mindkét sereg 860 embert vesztett.

Szászország: 1420 emberrel támadom a franciák 850 emberét, és egy folyón kell átjutnom. A vezéremet Hunyadinak hívják, úgyhogy nyernem kell!!  A hidat 40 lovassal és íjászokkal, katapultokkal védi.
Ráküldtem a hídra 2 egység alabárdost, meg pár egység gyalogost, akik megölték a vezérét, miután is a serege megfordult és egy emberként menekült. Mindenkivel utánuk eredtem, de a lovasaim csak az utolsók között jutottak át a hídon, így csak 360 fős veszteséget tudtam neki okozni.

Anjou: 2235 emberrel sorakozom fel a francia 1036 fős serege ellen. 6 egység jinettet, gyalogságot, pár lovas egységet állítottam szembe a franciákkal. Egy tavat kellett megkerülnöm; a vezére még a csata előtt elhagyta a csatateret. Sikerült az egész seregét körül vennem, és hatalmas csata alakult ki, és egyikünk sem akarta feladni. Aztán amikor már elég embert vesztett, akkor gondolom elege lett, és elfutott. Küldött pár egység erősítést, de azokat is elintéztem. 880 embert megöltem, vesztettem 545-öt.

Svábország: 1224 emberrel támadom a svájci 406 emberét. Mindketten felsorakoztunk, és amikor elindultam felé, akkor az egész serege elhagyta a csatateret.

Svájc: A svájci király állt a seregeimmel szemben 292 emberrel, én 443-al támadtam. A csata hatalmas hegyek között, sűrű ködben, és erős hóesésben zajlott. Először nem is találtam az ellenséget; kiküldtem egy felderítő lovas egységet, ami meg is találta őket egy magas hegy tetején. Amikor odaért a seregem hozzá, akkor 250 páncélos pikás rohant le, a királyával az élen. Egy ideig tudtam tartani, és nyilaztam is rendesen, de aztán megtört a seregem morálja a pikások alatt, és elkezdtek menekülni, csak 40 lovasíjász tartott ki a végsőkig. Majdnem sikerült a királyát megölnöm, de aztán azért győzött a túlerő. Csak 80 embert öltem meg, és 300-at vesztettem.

A csaták után az elfogott francia királyt kivégeztem. A következő évben mindenhol megostromlom a várakat, és Svájcba küldök még katonákat. Végül 1024-en sorakoztunk fel 224 svájci katona ellen. Nagyon nehéz küzdelem volt, nem adták olcsón a bőrüket. Szerencsére sok emberem volt, mert csak az erősítést behívva sikerült legyőznöm; hiába nyilaztam, hiába vettem körül több egységgel, nem akart megtörni, aztán végül csak a királya menekült el. Megöltem 223 embert, ő pedig 665-öt.

1438-ban az egyik novgorodi herceg támad Finnországban 520 emberrel, én 760-al várom őt. 2 egység vikinggel, íjászokkal és 1 egység bojárral támad. Minden támadó egységet tudok tartani, a bojárokat lenyilazom mind egy szálig, a vezére halott, mégis az én embereim kezdenek el futni. A csatát elvesztettem; 145 embert öltem meg, 376-ot vesztettem.

Kazárban is támad az orosz, de ott csak sztyeppi lovasok és lándzsások vannak, így inkább átengedem a tartományt.

Még ebben az évben a svájci királyt is elintézem a várában.

1439-re már csak a Pápai Állam (az olasz csizma), a szicíliaiak (Szicília), az oroszok (Moszkva, Novgorod, Kazár, Szmolenszk, Csernyigov), és a mongolok (Rjazany) nincsenek kiiktatva a világtörténelem alakulásából. 

Az 1439-es év újabb seregképzéssel, illetve csapatösszevonásokkal telik, mert indul a következő hadjárat. Finnországba küldöm pár jó katonámat, akik harc nélkül vissza is foglalják a tartományt.

1440-ben a mongol 453 emberrel támad Volga-Bulgáriában, ahol 1127 emberrel állomásozom. Nem jól indult a csata, és a vége még rosszabb lett. A mongol nehézlovasok egyszerűen átgázoltak a csapataimon. Csak 225 emberét tudtam megölni, míg ő 900-at!!

1141-ben meghal II. Géza. Fia, III. Sámuel kerül a trónra.